Hírek

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy

Dr. Timár Sándor, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház I.Belgyógyászat - Kardiológia Osztály volt osztályvezető főorvosa életének 84. életévében elhunyt.

Dr. Timár Sándor általános és középiskolai tanulmányait szülővárosában, Kecskeméten végezte el. Orvosi diplomát a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerzett summa cum laude eredménnyel 1961-ben.

Ebben az évben pályakezdő orvosként került a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház belgyógyászati osztályára. 1966-ban belgyógyászatból, 1980-ban kardiológiából szerzett szakorvosi képesítést.

Hazai és nemzetközi szakmai tapasztalatait az Országos Kardiológiai Intézetben, a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban dr. Kerkovits Gyulánál, az Orvostovábbképző Intézetben, az aacheni klinikán (Németország) és az rochesteri Mayo Klinikán (USA) szerezte.

1972-ben megyei kardiológus főorvosnak nevezték ki. 1981-ben kérték fel a kecskeméti megyei kórház I. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztályának vezetésére. Az általános belgyógyászat mellett feladata volt a kardiológiai profil megszervezése és a koronária őrző kialakítása. Kidolgozta a koronária őrző, a kardiológiai diagnosztika, valamint járóbeteg-ellátás orvosszakmai programját és műszerezettségét.

Kiváló szakmai felkészültségével folyamatosan biztosította az osztályon a minőségi betegellátást. Kiemelten kezelte a nővérképzést és az ápolás fejlesztését is, ennek érdekében elsőként vezette be az ápolási dokumentációt az osztályon.

A feladatok ellátásához jól felkészült orvos munkatársakat nevelt. Munkatársait eljuttatta nemzetközi és hazai kongresszusokra, továbbképzésekre. Timár főorvos szakmai felkészültségének elismerését jelzi, hogy az Országos Szakmai Kollégium a kardiológiai szakvizsga képzőhelyének minősítette az osztályt. Irányításával olyan szakmai feltételek teremtődtek meg, mely néhány speciális követelmény kivételével teljes körű gyakorlati képzést biztosít a mai napig. Belgyógyászati és kardiológus szakorvosok sora nőtt fel irányítása alatt, közülük többen jelenleg is vezető pozíciót töltenek be.

Érdeklődési területei közé tartozott a magas vérnyomás, a koszorúérbetegség és a heveny szívinfarktus korszerű kezelése, a mélyvénás thrombosisok és tüdőemboliák vérrögoldó kezelése. A megyei kórházak közül úttörők közé tartozott az echokardiográfia meghonosításával már 1980-tól kezdve, majd a nyelőcsövön keresztüli szívultrahang vizsgálatok bevezetésével.

A kardiológia területén végzett tudományos tevékenysége országosan elismert volt, éveken keresztül a Kardiológiai Szakmai Kollégium tagja volt. Rendszeresen tartott előadásokat mind hazai, mind külföldi kongresszusokon, illetve dolgozatai jelentek meg hazai és külföldi szaklapokban. Több évtizeden keresztül az alapellátás orvosai részére EKG tanfolyamot vezetett.

1980-ban létrehozta a “Szívbetegekért, a szívinfarktus megelőzésére” alapítványt, melynek célja a kardiológiában dolgozó orvosok és nővérek továbbképzésének biztosítása és   diagnosztikus műszerek beszerzése.

1980-tól tagja volt a Magyar Kardiológusok Társaságának Vezetőségének, később Elnökségének. 1995-ben felkérték a Magyar Nemzeti Szívalapítvány kuratóriumának elnöki tisztjére.1999-ben a Magyar Hypertónia Társaság “hypertonológus” címet adományozott számára, 2000-ben Amszterdamban az „Európai Kardiológus Diplomát” vehette át.

Munkája elismeréseként 1994-ben Kecskemét Város Egészségügyi Díjban részesült. 1998-ban Pro Sanitate, 2002-ben pedig Egészségügyi Miniszter Díszoklevél kitüntetésben, illetve szintén ebben az évben a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Emlékgyűrű elismerésében részesült.

2002-ben nyugdíjba vonult, azonban hivatását tovább folytatta járóbeteg-ellátás keretein belül betegei nagy örömére.

Mindannyiunk által szeretett és tisztelt Timár főorvos úr kivételes személyiségével, ikonikus, meghatározó alakja volt kórházunknak. Szakmai tevékenységén túl közös kirándulások, kulturális programok együttes látogatásával munkatársaiból összetartó csapatot nevelt. Munkatársai és betegei tiszteletét, szeretetét bíró példamutató szakemberként őrizzük meg szívünkben és emlékezetünkben.

A Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Dr. Timár Sándor főorvos urat saját halottjának tekinti.

Kegyelettel búcsúzunk Tőle, emlékét megbecsüléssel, tisztelettel megőrizzük.

Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház Vezetése és Dolgozói